Mentsük meg az arborétumot!

 

Az 1980-as évek közepén erdészeti szakközépiskolában tanultam. Ott nagyon megszerettették velem az addig számomra közömbös fákat és egyéb növényeket. Egy dolgozatra készülve, otthon – még dunaújvárosi gyerekként  – a könyvtárban kezembe került egy 1984-ben kiadott könyv, az „Arborétumok országszerte” című. Feladatom az volt, hogy gyűjtsem össze szűk lakókörnyezetem védett természeti értékeit. Nagy meglepetésemre a nagyvenyimi templomkertre is rábukkantam a könyvben, s büszkén írtam a dolgozatban, hogy ilyen értékek is vannak a lenézett Dunaújváros közelében. Most szeretnék idézni a könyvből: „ Az 1737-ben épült épület … körülötte elterülő 2 ha-os parkról a II. József által elrendelt összeírásból származó 1783-1786-os oklevél mint az urasági kastélyhoz tartozó angolkertről tesz említést. …a kert legöregebb, ma élő fája 170 éves. A legnagyobbak mérete: nagylevelű hárs 290 cm, az amerikai dió 260 cm, a korai juhar 280 cm, a vadgesztenye 280 cm körméretű. …  Ha csak áthaladunk a kis községen, a park fái kimagaslanak a házak közül. Érdemes megállni, kellemes élménnyel, szép látvánnyal gazdagodva folytathatjuk majd utunkat. A park védettségét a Fejér megyei Tanács V.B. 1965-ben mondta ki. Szabadon látogatható.”

 

Azután az élet úgy hozta, hogy 1989-ben a venyimi templomban házasodtam meg, s az esküvői fotók is a park fái között készültek. Akkor még aránylag rendezett volt a park, de már látszódtak az elvadulás jelei. Az 1990-es évek elején a Zirci Apátság itt képzelte el a jövő papjainak nevelését. Ez új lendületet adott az akkor még itt élő, nyolcvanas éveiben járó dr. Köveshegyi András atyának, aki elhatározta, hogy megmenti a kertet. Megterveztette a park felújítását: az elszáradt, beteg fák helyett újakat ültettek. Amikor a zirciek visszakapták Zircen az épületeiket, a papképzést is áttették a központjukba. Így nem maradt senki, aki az idős András atyának segített volna a park gondozásában, s fokozatosan elvadult a kert.

 

 

Látva az egyre romló helyzetet, néhány tenni akaró ember létrehozta a „Szent Bernát Arborétum Alapítvány”-t a park és a majd 300 éves épület (rendház, kastély, kúria, ki hogy hívja) megmentése érdekében. A természet vadulása mellett azonban nem számolt senki egy másik tényezővel: a 90-es évek „szabadabbá” tették az „embereket”. A nyitott parkban egyre gyakoribb jelenség lett az idejüket esténként ott töltők ténykedése. Másnap mindig látható volt az eredmény: széttört padok, eldobált alkoholos üvegek és flakonok, szeméthalmaz, csikk-kupac, megfaragott és eltört fák stb. Kitörték a természetvédelmi táblát, eltűnt az „Erdő fohásza” is. Az épület ablakait sorozatosan betörték, motorokkal száguldoztak a park már alig járható sétányain. Közben életveszélyessé vált a Zrínyi és a Bem utcák mentén álló, a parknak természetes határt szabó gledícsia fasor is. Az Alapítvány pályázat segítségével kivágatta a veszélyessé váló fákat, a parkba sok új növényt telepíttetett, felújíttatta a sétautakat és bekeríttette a parkot. Sajnos azonban a vandalizmusnak nem lett vége. Sőt, előjött a magyar ember egy másik tulajdonsága is: az újonnan telepített tuják, ciprusok, fenyők és egyéb dísznövények több mint fele valahogyan kimászott a helyéről és nem jött vissza többet. A venyimi kertekben találtak új otthont maguknak. Ezek után, mivel őrt állítani nem lehetett, csak egy megoldás kínálkozott: le kellett zárni a területet. Így a mai napig hivatalosan csak a misék és egyéb események ideje alatt lehet a parkba bejutni. Pár évvel ezelőtt a park és a rendház teljes mértékben a Nagyvenyimi Római Katolikus Egyházközség tulajdona lett. Szeretnénk olyanná tenni, amilyennek a fenti idézet leírta a könyvben. Célunk az, hogy András atya munkáját és terveit folytassuk; hogy a park nappal MINDENKI számára nyitva és látogatható legyen; hogy minden nagyvenyimi magáénak érezze; hogy büszkén feszíthessen az ifjú pár a parkban készített fényképeken; hogy rendezvényeket szervezhessünk méltó környezetben. Azonban az Alapítvány és az egyházközség pénze gyakorlatilag semmire sem elég, csak közös összefogással lehet a parkot megmenteni, s ténylegesen arborétumként ránézni. Hiszen a parkban még most is megtalálható több 100 évnél is idősebb fa. Élnek itt juharfajok, kőrisek, szilek, hársak, nyírfa, ostorfa, tölgy, vadgesztenyék, két idős fekete dió, erdei és lucfenyők, s a fiatalabb fák közül több vörösfenyő, ciprusok, ginkófa és rengeteg különféle cserje és bokorfaj. Sajnos a parkban nagyon elszaporodott a bodza, teljesen elveszi a lassabban növő többi növénytől az életteret. Ugyan ilyen káros a sokaknak szép látványt nyújtó borostyán és a komló: felkúszva a fákra teljesen elveszik a fényt, megfojtják a fákat, azok nem tudnak lélegezni és elpusztulnak. Most ennek a három növénynek az eltüntetése a legfontosabb feladat, mert ha sokáig várunk, nem lesz mit megvédeni. Két éve az egyházközség és az Alapítvány vezetői elhatározták, hogy mivel más lehetőség nincs, minden hónap egy szombat délelőttjét az arborétum tisztításával és takarításával töltjük. Ki hogyan ér rá. Volt, hogy csak öten voltunk, de már voltunk egyszerre húsznál többen is. Az lenne a fontos, hogy a venyimi lakosok, Önök, Ti, mindannyian úgy gondolnák-gondolnátok, hogy a park a község számára éljen, s tenne érte mindenki. Mert mondani könnyű, hogy milyen ronda most, de ha nem jön senki segíteni, az a kevés ember nem elég a megváltásra, akik eddig dolgoztak érte. Két civil szervezet is a programjába vette a segítést: a Faluszépítők Egyesülete és az Erdőjárók Klubja, melynek én vagyok a vezetője. Túráink során sok helyen jártunk, és példaértékű volt számomra néhány rendezett park, ahol önzetlenül fogott össze a lakosság, a községvezetés és a vállalkozói szféra, nem nézve, ki hogyan jár jobban, csak a közös célt tekintve. Most itt az újság hasábjain kérek mindenkit, hogy a saját egészsége, szépérzéke és községünk egyetlen műemléke és természetvédelmi területe megóvása érdekében tegyen meg minden tőle telhetőt: ha lehetősége van, segíteni tud a munkájával (hölgyek urak, gyerekek, idősek egyaránt) illetve a „Szent Bernát Arborétum Alapítvány” pénzbeli támogatásával is. Aki pénztámogatást kíván nyújtani, az az Alapítványnak a Budapest Banknál vezetett 10102969-38699320-00000002 számú számlájára utalhat, illetve kérjük, hogy a személyi jövedelem adójuk második 1%-át az „18485770-1-07” adószámú „Szent Bernát Arborétum Alapítvány” –nak adják. Köszönjük.

 

Aki a munkájával segítene és szívesen jön havonta egyszer az a legjobb, de ha valaki csak félévente egyszer tud eljönni, az is tesz
valamit a park érdekében. Ha ez a cikk megjelenik időben, már el tudnak jönni február 7-én szombaton. Találkozás a templom Táncsics utcai bejáratánál reggel 8 órakor, s kb. fél 1-ig maradunk. Amilyen kerti szerszáma van mindenkinek, pl. baltát, fűrészt, fejszét, ásót, írtókapát, gereblyét, lombseprűt stb. azt hozzon magával ! A kerti munkák dátumait a bejáratnál lévő hirdető tábláról, illetve a venyimi TV képújságjáról és az Önkormányzat honlapjáról lehet majd megtudni. Jöjjenek minél többen!

 

Ha valaki felülről nézne Nagyvenyimre, látná, hogy a lakóházak között ez a kis park a legnagyobb fás felület a községben, s ezen kívül csak a Piac tér és a községháza mögötti rész van. Ne hagyjuk elveszni, ami értékünk van, vigyázzunk rá! Remélem, ez a cikk mindenkit elgondolkoztat és megmozdulásra késztet, és részese lesz az arborétum megmentésének. Írásomat egy imával fejezem be, melyet sokan ismernek, és jó volna, ha mindenki komolyan venné:

Vándor, ki elhaladsz mellettem, NE emelj rám kezet!

Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja, az ágy, melyben fekszel,

 a deszka, amelyből csónakod építed.

Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem hallgasd a kérésem:
            NE BÁNTS! ”

 

Az Arborétum, a község, mindannyiunk és utódaink érdekében írta: